-
Accueil
Fúj a szél és én csak ballagok, Körülöttem néma csillagok, Meg sem kérdi tőlem senki sem: Merre mentél kedvesem? Esik eső és én ballagok, Néhány elmúlt percre gondolok, Kérdezem a tűnő felleget: Otthonod most hol lehet? Többé már nem sirat úgy hidd el téged senki sem, Mint ahogy én siratlak azóta is szüntelen. Nem szégyellem, s mellettem Hull az elsárgult levél, Sír a fáradt őszi szél, Mondd, hogy nem múlt minden el, Mondd, hogy néha könnyezel. Sáros úton egyre lépkedek, Körülöttem boldog emberek, Elmesélni nékik nem tudom, Milyen nagy a bánatom. Többé már nem sirat úgy hidd el téged senki sem, Mint ahogy én siratlak azóta is szüntelen. Nem szégyellem, és egyre Hull az elsárgult levél, Sír a fáradt őszi szél, Mondd, hogy nem múlt minden el, Mondd, hogy néha könnyezel. Hull az elsárgult levél, Mondd, a holnap mit ígér? Mondd, hogy mi lesz most velünk, Mondd, így meddig élhetünk? Fúj a szél és én csak ballagok, Nem tudom, hogy éppen hol vagyok. Rád találni vágyom szüntelen, Merre mentél kedvesem? Merre mentél kedvesem? Utazik?
Egy parkban találkoztunk, távol a várostól. Szív dobogva vártunk rá mindketten.Hosszú hónapok teltek el,mire úgy éreztük, már nem elég csupán a szó, több kell, sokkal több.Látni, érezni , megérinteni a másikat. Leültünk egy padra, de mivel én fáztam,így õ felajánlotta , hogy sétáljunk.Lábunk alatt ropogtak a színes õszi levelek.Mindketten szerettünk az avarban sétálni, de ki törõdött most ezzel? Régóta ismertük egymást.Voltunk már nagyon közel, de nagyon távol is egymástól...de tudtuk, a internet egy fura, világ, néhány ékezet, vesszõ csupán , és teljesen más értelmet nyernek a szavak, mondatok. Miközben sétáltunk ,megfogta a kezem, rég nem fogta már ezt a kezet senki .melegség öntötte el a szívem, majd a testem...jó volt vele...ezt éreztem,csodálatos volt. Jó volt a közelsége, a kedvessége.Megnyugtatott, hogy ennyire magabiztos . Ahogy végig néztem õt tetõtõl-talpig, az jutott az eszébe,ez az a típus, akire a nõk annyira vágynak,s bármit megtennének azért , hogy õket válassza... De egyszer csak elbújt az õszi nap, ami eddig kellemesen langyos volt , egyszer csak nem volt sehol.A szél nekilódult, tépte a sárga, vörös leveleket. Igaz, nem kellett már nagy erõt kifejtenie ahhoz, hogy elválassza fától a leveleket, az õ gyermekeit. Az esõ rázúdult, és messze volt minden menedék.De mégis! Egyszer csak észrevettünk egy apró faházat, valamikor erdészlak lehetett...futottunk az ajtajáig, és mintha egyenesen nekünk hagyta volna nyitva a sors. Elõre engedett, de már teljesen vizes voltam. Átázott nem csak a vékony kabátom , de az is ami alatt volt.Levetettem gyorsan, és akkor vettem észre, ahogy néz, nem az a megszokott kedves , baráti tekintet volt már....teljesen más. Azt hiszem most láttam meg elõször egy férfi szemében az állati ösztönt, azt , amivel egy nõt akar,egy nõt kíván, de nagyon! Egyszer csak ott állt a hátam mögött, felemelte a vizes, ázott hajam, éreztem a száját a nyakamon, ott , ahol azok az apró hajpihék kinõnek ....Beleborzongtam, de nevettem közben.Nem akartam , hogy ennyire komoly legyen ez a találkozás.Nem akartam , hogy elveszítsük a fejünket.Tudtam , nekünk ezt nem szabad, nem lehet! Mi lesz , ha nem akarok majd elmenni innen? Mi lesz, ha nem akarom az eddigi életem ezután?Megfordultam , hogy elmondjam a fejemben zakatoló gondolatokat...de a szája már csókolt... Nem volt erõm. Pontosan azt akartam, azt kívántam , amit az elõbb az õ szemébõl olvastam ki. Megszûnt minden körülöttünk, és nem tudtuk már kié melyik test, nem éreztük a hideget ,nem hallottuk a vihart... Mikor magamhoz tértem,az arcomon éreztem , ahogy levegõt vesz,annyira közel volt hozzám. Néztem õt , milyen békésen alszik.Kavarogtak a gondolatok az agyamban...kicsit hihetetlennek tûnt, hogy én itt - vele...Lehet hogy álmodom? Leemeltem magamról a kezét, azt a kezet, ami még álmában is engem ölelt...Nem akartam , hogy felébredjen,óvatos voltam. Ha felébred, hogyan is mondanám el neki, hogy nem maradhatok vele? Hogy soha így még nem éreztem senki iránt,és senki közelsége nem esett még ennyire jól.... Nem tudnám ezt elmondani anélkül, hogy meg nem lássa a könnyeim... Felvettem a még vizes,hideg kabátom,és becsuktam magam mögött az ajtót...Azt hiszem , a könnyebbik utat választottam. Megszakadt volna a szívem , ha ott, akkor el kell mondani neki ,hogy nem maradhatok. , Ott hagytam õt, azt , akibõl annyi biztonság sugárzott, akire talán az egész életemet rábíznám, akiben úgy hiszek.... Ott hagytam õt, s vele az igaz szerelmet, olyant, amilyennel csak ritkán találkozik az ember egész életében.Talán ez végig fog kísérni míg élek.,de nem dönthettem másképp.... Tudom , az idõ minden sebet begyógyít, de én most mégsem a gyógyulásra várok.Teljesen másra....egy igazi csodára!!!!Olvastam valahol, a remény hal meg utoljára...és én remélek, egészen addig , amíg élek... Felemelõ érzés az álmok asszonyának lenni...de van ettõl még felemelõbb, és még élethûbb...mikor egy nõ a "valóság asszonya lesz"!!!! .....és kitavaszodott....virágba borultak a fák, az avar helyén üde , zöld fû van már....csicseregnek a madarak, és én megint arra az õszre gondolok, miközben arcomat mossa a májusi esõ.
-
Par Lizolda le 22 Octobre 2023 à 18:59
Ebben a bűnök, hiúság és múló butaság világában, Teljesen kimerítve az igazságtól oly távoli hanyatlást, Egy napon megérted az élet törékenységének pillanatait, elfogadod a „most”, és nem vársz vég nélkül a változásokra. Megfagyni és csendben maradni, anélkül, hogy megzavarná az örökkévalóság leheletét, Végtelen élet... naiv álom visszhangja, Félig alvó erdőben, a mulandóság pólusait elvesztve, Ahol virágok halkan suttognak érted madárdalra. Lefagyni és elhallgatni, érezni az öröm ölelését, Még felhős napon is fogadni mindent hálával, És figyelembe venni Isten tervét a szentségre mindenben, És ami elmúlt, arra mindig csak szeretettel lehet emlékezni. 
1 commentaire
-
-
Par Lizolda le 28 Août 2017 à 16:13Forró vágy, vad éjszakák Édes csóktól égett a szánk, De hűvös lett, jéghideg Öledhez bújva is didergek..S az ablakon át nézek egy fát Tán éppen napfényért kiált És földet ér egy kis levél Már nincs remény.Közeleg a tél, a hűvös tél Így múlik el bennünk a szenvedély. A színes virág is megfakul, Ez történt kimondatlanul De vége, tavasz jön újra színesek a fák Álmából lassan éled a világ. Szerelem száll a fák lombja felett A füledbe súgja, hogy itt vagyok veled Elmúlt a tél most integet a nyár, A jégvirág szirma rég elolvadt már. Szerelem száll a fák lombja felett Ha eljön az ősz én ott leszek veled 1 commentaire
-
Par Lizolda le 26 Août 2017 à 18:31
Nézem a várost az ablakon át, nézem a jéghideg éjszakát. Látom a szürke fényeket. A holnap álmait álmodom, azokat az órákat átkozom, Amikor nem vagy itt velem. Mert annyi minden van még, amit tudnod kell, Amit még sohasem mondtam el Te vagy a kezdet, és te vagy a vég, Nélküled nem bírnám, érzem, feladtam volna rég, Csak annyit kérek tőled, hogy mindig itt legyél, Mindig velem legyél! Én várok rád, hogyha várni kell, mert érzem, hogy jössz, újra itt leszel, És többé nem engedlek el. Mikor itt vagy, megszűnik a külvilág, csak az idő rohan tovább. Bárcsak megállíthatnám! ., amit csak te érthetsz, baby. Mondd el, hogy mit tegyek, hogy bízz bennem és higgy nekem. S hogy mindig itt legyél velem! Te vagy a nappal, és te vagy az éj, Nélküled nem bírnám, érzem, feladtam volna rég, Csak annyit kérek tőled, hogy mindig itt legyél, Mindig velem legyél...
1 commentaire
-
Par Lizolda le 31 Octobre 2016 à 13:33
Ha lehunyom a szemem csak rád gondolok Nem létezik más csak Te meg Én.Megáll az idő elveszünk a pillanatban.Fáj az ébredés tudom,hogy nem szerehetlek tovább.Kinyitom a szemem a pillanat meghal amiről azt hittem örök,és én is elveszek a könnyeim között.Ébren is álmodok, nem kell lehunynom a szemem, hogy érezzem a bőrőd s illatod.Téged látlak mindnben,de tudom, hogy nem élhetek örökké illúzióimban érted álmodtam napról-napra újra a világot nélküled örökre elveszett lélek vagyok.
m 1 commentaire
Suivre le flux RSS des articles de cette rubrique Suivre le flux RSS des commentaires de cette rubrique
Créer mon blog